Olvasóm Kedves!
Hm, hm... Tudok még írni? Hol is vannak a betűk? Hol is hagytuk el ismeretségünk fonalát? Még nyár volt. Igaz? "Már javában ősz van... " - gondoltam tegnap este. Erre ma reggel dér lepte a kertet, a kabátom összébb kívánt húzódni és nocsak sötétben értünk haza.
Tehát már inkább tél lenne? Atya gatya! Hogy mi történt velünk? Mi foglalt el minket annyira, hogy nem tudtam írni két sort sem? Nem is tudom. Le voltunk terhelve :)
Az iskolai őszi szünet nagyon jól esett! Mesélem miért :)
Hetekkel ezelőtt kezdődött a történet, egy másik évszakban...
A nyár utolsó heteiben... A gyerekeknek - bevallom - két éve ígérjük, hogy lesz külön szobájuk. Eddig nagyon nem szerettem volna, hisz minek elvonulni? Játsszunk közösen, bújjunk össze, szeressük egymást!!! Sok jó ember kis helyen is elfér! Egyszerűbb, funkcionálisabb, stb...
A véleményemet megváltoztattam! Van ilyen. Mikor a nyári - különösen sok - közös program szembesített vele, hogy biz', nem vagyunk egyformák. A Lányok igazából: Nagylány, a Középső és Kiscsibe. Megáldva homlokegyenest ellentétes igényekkel, amik nem kiegészítik egymást, hanem a kritikus pillanatban ütköznek. Tehát az elhatározás megszületett: Külön szobára márpedig szükség van.
Tervezgetés következett. Eztán én, mint kreatív elme, a lehető legbonyolultabb megoldásra beszéltem rá kedves és birkatürelemmel megáldott Férjuramat. Azaz minden szoba új gazdát kap, plusz építünk (főleg a férfiak) egy kiegészítő helyiséget, mondhatni galériát, hogy jusson mindnek...
Belevágtunk iskolakezdés előtt két héttel! KÉSZ LESZ szeptemberre! Mondtam én... Karácsonyra! Mondták ők...
Szeptember elsején a két iskolába menő és az új ovisunk remekül vették az akadályokat. Talán csak a szakavatott szemnek tűnt fel, hogy kissé szétszórtak vagyunk. Titok volt, hogy itthon áll a bál, hol festünk, hol pakolunk (ja, persze, ha már mindent felforgatunk, ki is kell festeni!!! Ugye? Persze! Én ötletem volt!!! ) Csak nem haladtunk, csak nagyon nagyon lassan... Már tűntek el dolgok a kupiban, ösvény vezetett a dobozok között a ruhásszekrényhez és mindenki első kérdése az volt, mikor összefutott velünk: Na, kész??? És mi egyre csak hajtogattuk, hogy MÉG NEM! ÁÁÁÁ! Már magunk is kezdtünk kétségbe esni! Majd az őszi szünetben! Mondtam én!... Persze, jövőre!... Mondta a család...
Itt érkeztünk el oda, hogy milyen jól is jön az ember lányának egy őszi szünet. Persze mi nem a tanulási lemaradásokat hoztuk be, nem gyakoroltunk a témazárókra... Meg is lesz a böjtje... DE!
Sokat haladtunk itthon (befogtuk a gyerekeket is, a munka nemesít! )! Minden kifestve, rendbe téve! Végre jöhetnek hozzánk látogatók! Akik szót fogadnak és nem néznek be abba a bizonyos titkos szobába, ahol a még felrakásra váró polcok, kiselejtezéshez sorban álló ruhák és megvarrni való függönyök bújtak el...
Szusszantunk is: faragtunk tököt, szedtünk csipkebogyót és megsütöttem az első mézeskalácsokat is! Hihetetlen :)
